Laptop riasztó az előrelátóknak
Ha nyaralás közben is velünk van a laptop, vagy egyszerűen csak utazunk valahova, jó, ha tudjuk, hogy létezik egy olyan szoftver, ami hangjelzéssel figyelmeztet minket az illetéktelenek próbálkozásaira. Az alkalmazás lényege, hogy bekapcsoláskor jelszót kér, illetve kiírja a tulajdonos olyan adatait, amik alapján eljuttatható hozzá a laptop. Ha nem kapja meg a megfelelő megerősítést, akkor pedig működésbe lép az ördögi rész, vagyis az, amelyik órákon át képes hangosan visítani. Ha mondjuk a vonaton próbálja meg valaki ellopni a netbookunkat, biztosak lehetünk benne, hogy meghalljuk a segélykérést. Ráadásul úgy is beállítható a gép, hogy ilyenkor jeleket, üzenetet küldjön nekünk, vagy esetleg egyenesen a rendőrségre. Természetesen nem mindenható a program, de a semminél lényegesen több. A program letölthető innen. Ugyanennek van USB-s változata, amelyiknek egyik végét valamilyen nehezen, vagy nem mozdítható tárgyhoz rögzíthetjük, a másikat pedig az USB portba dughatjuk. Ez akkor jelez, ha elvágják a zsinórt, vagy, ha kihúzzák az USB-t.

És visít, visít!
Kapcsolódó cikkek: filetransit.com, ghacks.net
Még nincsenek kommentek.